Álmomban egy különleges helyen jártam. A heti megfeszített munka után már alig vártam, hogy egy pohár jó hideg sör csússzon le a torkomon. A haverok azt mondták, menjünk a törzshelyükre, amit akkor én még nem ismertem.
Már a bejárat felé közeledve zsivaj hallatszott, hiszen a terasz tele volt vidáman fecsegő fiatalokkal. Az ajtón belépve mintha a régmúltba csöppentem volna: fából készült asztalok és székek, a falakon melegséget árasztó fa lambériák, felettük pedig valódi retró hangulatú képek.
Leültünk egy üres asztalhoz, és amíg a jól megérdemelt sörünkre vártunk, az étlapot kezdtem el szemügyre venni. A pizzáknál rendkívüli akciót kínált. Egy olyan lehetőséget, ahol egy 4000 Ft-os kupon vásárlásával egy pizza mellé félárnál is olcsóbban kapjuk a másikat, s mindezt tizenkétszer megtehetjük. Akkor már tudtam, hogy valóban álmodom, főleg miután jóllakottan a casino felé kezdtek el rángatni a skacok. A játékteremben először azt sem tudtam, melyik gépnél kezdjem el kipróbálni a szerencsémet, végül a Jackpot mellett döntöttem, majd a rulett asztalt vettem célba, míg a többiek a kártyaszobába vonultak be. A játéknak csak a záróra vetett véget, ami péntekről lévén szó, hajnali kettőkor volt.
Az álmomból egy kopogás ébresztett fel. Te jó ég! Jön a főnököm, én pedig elbóbiskoltam az íróasztalomnál? Nem, az iroda ajtaján egy lány kopogott be. Egy kihagyhatatlan ajánlatot hozott a salgótarjáni Den Cafe & Casino pizza promócióját...
Den Cafe & Casino
Salgótarján, Alkotmány út 4.

2 komment|Szólj hozzá!
szerintem minden rendbe van ezen a heoklyen
névtelen rajongó
|
2010-05-23 18:15:02
Valóban nem volt rossz ötlet a 12 kupon 4000-ért, csak sajnos közben a Den Cafe hozzánemértő vezetése sikeresen lejáratta magát és mindent elrontott fillérekért a kicsinyes stílusával. Kezdte azzal, hogy a házhoz szállításkor felszámolt pizzánként 60 Ft dobozdíjat, amit persze italként tüntetett fel a blokkon. Aztán - mivel a Fogyasztóvédelem az orrukra koppintott - kitalálták, hogy legyen szállítási díj, a szokás kedvéért megint 60 Ft/pizza. Az már megint más kérdés, hogy mindenhol ingyenes házhoz szállítást hirdetnek, így gyakorlatilag újabb törvénytelenséget követtek el. Úgy látszik a Den Cafe közben rájött, hogy számukra mégsem volt olyan jó üzlet a kuponfüzet. Lehet, de azt gondolom, hogy ez esetben le kell nyelni a békát. Szóval ennyit erről az "álom" helyről. Minden esetre, ha elfogynak a kuponok, max. én is csak álmomban lássam őket. De remélem akkor is nagyon gyorsan felébredek majd.
Farkasné Vincze Judit
|
2009-09-17 09:39:38
Új hozzászólás
Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Pestújhelyi Napok 2012 Budapest, 2012. május 11 - 20.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Francia Filmtavasz 2012 Bp Budapest, 2012. május 17 - 20.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek