Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Cseresznyéskert
|
Révkomárom, Komáromi Jókai Színház, február 14. 15:00
Csehov Cseresznyéskert című drámáját ezúttal is egy orosz klasszikusokban jártas rendezőre, Martin Hubára bízta a Jókai Színház művészeti vezetése. Mondhatni, biztosra mentek, hiszen a rendező korábbi társulatával már színre vitte a darabot.
Akkor, 1997-ben a Cseresznyéskerttel megnyerték Prágában a Közép-Európai Színházi Fesztivált. Huba korábban rendezett már Csehovot Révkomáromban is, akkor a Három nővért vitte színre.
 
A mostani előadás Spiró György fordításában került a közönség elé, összevetve Vladimír Strnisko szlovák fordításával.  
 
E sorok írója is kipróbálhatta sok évvel ezelőtt, hogy milyen Jepihodov és Lopahin bőrébe bújni néhány jelenet erejéig a zalaszentgróti színész táborban. Most fájó szívvel konstatáltam, hogy kiváló „beugrókat” talált a helyemre a színház, hiszen Lopahint Tóth Tibor (a színház igazgatója), Jepihodovot pedig a kiváló komikus, Olasz István alakítja. Elsőként kellett volna említenem a darab főszereplőjét, a Ranyevszkaját magával ragadóan megformáló Bandor Évát.  
 
A dráma megírása óta számtalanszor volt aktuális Csehov története, amely az elveszett édenről (cseresznyéskert), egy valaha létezett csodás világ letűnéséről szól – nem csoda, hogy talán a legtöbbet játszott Csehov-mű került színre a Jókai Színházban. 
-kó -la
2011.05.05
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 19., szombat

Ivó, Milán

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Pestújhelyi Napok 2012 Budapest, 2012. május 11 - 20.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Francia Filmtavasz 2012 Bp Budapest, 2012. május 17 - 20.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.