Kinga Pétert hívta párbajozni
|
A Valóvilág játék az utolsó harmadához érkezett, a következő párbaj után már csak heten maradnak a villában. Vasárnap Kinga és Péter mérkőzik meg a bennmaradásért, a lány ugyanis tegnap a valóságshow-veteránt nevezte meg párbajellenfeleként.
Az előző kiválasztáson Kinga Esztertől, Seherezádétól és legnagyobb meglepetésére Pétertől is jelet kapott. A védettséget a Duett hét végén előadott produkciójuknak köszönhetően Vera és Csaba szerezte meg, így rájuk biztosan nem kerülhetett tegnap a zöld kendő.
 
A szerda esti kihíváson terítékre került többek között Kinga viharos kapcsolata Attilával, ahol Lilu kérdésére az is kiderült, hogy a történtek ellenére Kinga még mindig szereti az összeférhetetlen kategóriában indult játékostársát. Attila nem merte a nagy nyilvánosság előtt felfedni valódi érzéseit, de Lilu erre vonatkozó kérdéseitől zavarba jött, azt a látszatot keltve ezzel, hogy továbbra sem közömbös a cselszövő kategóriában indult lány iránt. 
 
Kinga vehemens és szókimondó természetének köszönhetően többször keveredett konfliktushelyzetbe az összes villalakóval, de közülük Eszternek és Seherezádénak volt rá a legnagyobb esélye, hogy megkapja a lánytól a zöld kendőt, hisz mindketten Kingára tették a jelüket. Akárcsak Péter, akinek ezúttal számolnia kellett tettei következményeivel is, hiszen Kinga végül neki adta a másik zöld kendőt, mégpedig azzal az indokkal, hogy elege lett a folyamatos manipulálásból, és úgy érezte, ha most valamelyik lányt hívja párbajozni, Péter egy újabb sikerélményt könyvelhet el magáénak.  
 
Hogy kinek sikerül ezt a csatát megnyernie, az a vasárnapi párbajon kiderül, egy azonban biztos, bárki is tér majd vissza a villába, Attila nem lehet feltétlenül boldog, hisz egy hozzá közelálló személyt vasárnap biztosan elveszít. 
 
2012.01.12
|
1 komment|Szólj hozzá!
Szerintem Kinga csak azért hívta ki a Petit,hogy vissza tudjon menni a villába és kint hagyja a Petit mert azt képzeli ott bent,hogy ő a királylány.Úgyhogy aki szereti az Esztit az Petire szavaz
adrienn csorba
|
2012-01-12 15:32:42
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 19., szombat

Ivó, Milán
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
22:55
B13 - A bűnös negyed
francia akciófilm, 2004
22:55
Tiszta vér
amerikai krimi, 2007
23:00
Kötöznivaló bolondok
amerikai vígjáték, 2000
23:00
8 őrült éjszaka
amerikai animációs-vígjáték, 2002
23:10
Sörcsata
amerikai-ausztrál vígjáték, 2006
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.