Jól startolt a Megasztár
|
6. heti nézettségi adatok
Kétfajta nézettségi listát is kaptunk a hétre, egy olyat, amin minden műsor az összes adásával szerepel, és egy olyat, amin a műsorokat csak egyszer, a heti legnézettebb adásukkal tüntetik fel. Cikkünkben ezúttal ez utóbbi listát vesszük górcső alá!
Szakítva tehát a hagyománnyal, lássuk a 6. heti eredményeket, ezúttal a legnézettebb epizódok szerint rangsorolva a műsorokat!
 
A 18-49-es korosztályban jött, látott és győzött a Megasztár, mely műsornak már a hatodik szériáját indította útjára pénteken a TV2. A tehetségkutató első válogatójában debütált a Falusi-Bereczki-Bochkor-Mester felállású új zsűri is, de hogy a siker nekik köszönhető, vagy inkább a műsorba jelentkező, énektudással és önismerettel azonban nem feltétlenül rendelkező önkéntes sztárjelöltek produkciói, esetleg az új, reményteli tehetségek iránti kíváncsiság ültette a nézők 34,2%-át a képernyők elé, azt mindenki döntse el maga! A Megasztár mindenesetre nyert a fiatalok között, megelőzve a Barátok köztöt, melynek múlt héten a hétfői volt a legnézettebb adása, amit a nézők 28,2%-a választott esti programjául. A harmadik helyen szintén egy RTL Klub-on futó sorozat, a Cobra 11 végzett. A ValóVilág vasárnapi szőke nős (Seherezádé vs. Kinga) párbaja épphogy lecsúszott a dobogóról, és a negyedik helyen végzett 26,1%-os közönségaránnyal. A legnézettebb VV-összefoglaló a szerdai volt, mely 25,4%-ot és egy nyolcadik helyet hozott az RTL Klubnak. A TV2 és az RTL Klub mellett ezúttal is felkerült a listára az m1 az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjével. A dal a lista huszadik helyén zárta a hetet a fiatal korosztályban (SHR 17,1%), beékelődve egy TV2-es filmekből és sorozatokból álló blokk közé. Az m1 dalversenye ennél azonban lényegesen jobban szerepelt a teljes lakosság körében, nézzük is, ott mit mutat ez ügyben a statisztika!
 
Visszatérve tehát A dalra, a döntőben nyert a Compact Disco, így ők képviselik majd Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban. És nyert a köztévé is, hisz a műsor átlagos nézettsége 1 millió 15 ezer fő volt a teljes lakosságban, mely a nézők 20,8%-ának felel meg. Ezzel az m1 show-műsora, akárcsak az 5. héten, ezúttal is a szombat esti műsorsáv legnézettebb műsora lett ebben a korcsoportban, szemben az RTL Klubon vetített Bruce Willis-filmmel, A kölyökkel, illetve a TV2-n ekkor látható Zathura - Az űrfogócska című családi filmmel. Ez utóbbi mozinak egyébként a vasárnap délutáni ismétlését is megverte az m1, a fél ötkor kezdődő Maradj Talpont és az utána következő Retró kabarét is többen választották ebben a műsorsávban, mint a kereskedelmi csatornákat. Ne feledkezzünk meg azonban a lista elejéről sem! Az első hely az RTL Klubé lett, a teljes lakosságból múlt héten a legtöbben a Barátok közt csütörtöki adását választották (1 511 323 néző, SHR 29,6%). A dobogó további fokain a TV2 hétfői Tényekje, illetve a Megasztár áll, előbbi 30,6, utóbbi 31,3%-os közönségaránnyal. A Napló most nem tudta megismételni múlt heti győzelmét, ezúttal az ötödik helyen zárt, a ValóVilág párbaj mögött.  
 
Az esték tekintetében megint az RTL Klub örülhetett, 23,2%-kal péntek kivételével ők nyerték az összes estét a 18-49-es korosztályban. A péntek este természetesen az összesítésben második helyen végző TV2-é, pontosabban a Megasztáré és az utána kezdődő Grimm című sorozat első részéé lett átlagosan 19,3%-os heti nézőszámmal. Hétről hétre egyre jobban bebiztosítja harmadik helyét az m1, ezúttal 7,3%-kal előzi meg a negyedik helyen végzett Cool TV-t (SHR 6,8%). Versenyben volt még a Film+ (SHR 4.5%) és Viasat3 is (4,4%), de ennek a két csatornának ezúttal be kellett érnie az ötödik és hatodik hellyel. 
 
 
Forrás: AGB Nielsen/RTL Klub 
b.e.
2012.02.14
|
Hát DZSEJDZSELY, hasonlítsd csak össze az Xfaktorral!
Ott azért sokkal több tehetség van, és sokkal többen futnak be.
Én hozzá vagyok szokva az igényes tehetségkutatókhoz.
A Megasztár meg egy nagy fos.
Bambusz
|
2012-02-22 15:31:51
Nem akarom mindenáron a másik nagy sikerű tehetségkutató műsorhoz hasonlítani de viszonyítási alapul más nem szolgál, így mégis megteszem. Az X faktorban ugyan milyen szakmai elbírálást kaptak a "tehetségek". Megmondom én, semmilyent! Szerintem inkább az a zsűri egy vicc, talán még Geszti véleménye ér valamit de sokszor ő sem tud szakmailag hozzászólni a produkcióhoz.
Inszeminátor
|
2012-02-21 20:44:22
Hát ez a Megasztár zsűri egy vicc az biztos. Sajnálom azokat a tehetségeket akik oda jelentkeztek mert hogy szakmai elbírálást ettől a zsűritől nem kapnak az biztos.
Popo
|
2012-02-21 16:14:54
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita
18:05
Johnny Lingo legendája
új-zélandi kalandfilm, 2003
18:15
Már megint te
amerikai romantikus vígjáték, 2010
18:20
Trükk
lengyel thriller, 2010
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
18:55
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.